Vasárnap 

 

- Mindig egy ilyen erkélyt szerettem volna. - gondolta Sam, miközben lassan beleszívott a cigarettájába.

Pár napja költözött ide és azonnal megtetszett neki a hely. Barátságos környék, jó közlekedés, tágas lakás meg persze ez a helyes kis erkély.

A lakás a harmadik emeleten volt, pont az épület sarkán. A teraszról majdnem 270 fokos kilátás nyílt a poros, nyolcadik kerületi kereszteződésre. Kiválóan alkalmas volt arra, hogy az ember egy frissen sodort tüdőkarcolóval a szájában átgondolja az élet apróbb-nagyobb kérdéseit, az aktuális munkahelyi problémákat, vagy éppen csak bámészkodjon felülről a város eme apró szegletére.  Sam ezen a langyos vasárnapi délutánon ez utóbbi opciót választotta. Lassan kifújta a füstöt, majd megcsodálta a meleg, koraőszi napban gomolygó szürke anyagot. Az utcán motorkerékpárok, autók zötyögtek el. Sokan bicikliztek és sétáltak. Az emberek kihasználják az utolsó lehetőségeket még az esős ősz beállta előtt. Senki nem sietett sehová. Egy kisfiú símogatta a kutyát sétáltató néni barna tacskóját, aki vidám farkcsóválással szimatolta végig a srácot, amúgy viszonzásképpen.

Samnek tetszett ez a pillanat. Ilyenkor mindig arra gondolt, hogy az ilyen pillanatok örökké tarthatnának. Aztán előbb-utóbb persze végetértek, de kétségkívül felüdülést jelentettek az egész napi futkározás után.

 A sarki közértből egy lány lépett ki. Sam már látta őt. Ő is a házban lakott. Párszor már találkoztak a gangon. Egyszer segített neki felvinni a nehéz szatyát a negyedikre. Volt benne egy fél dinnye is meg néhány tej, úgyhogy kissé megizzasztotta a fiút, de még véletlenül se hallatott egy halk fujtatást sem.  A lány - Sára - megköszönte a segítséget, be is hívta volna, de sietnie kellett a nagyszüleihez. Sam nem bánta. Igazi lovagnak érezte magát. Megbeszélték, hogy egyszer majd bepótolják.

Samnek egy pillanatra eszébe jutott, hogy most kéne levinni a szemetet, vagy valamilyen másféle ürüggyel elmenni otthonról, hogy a lépcsőházban találkozzanak. Eszméletlenül aranyosnak találta azt a lányt. 

Sam átlagos kinézetű fiú volt. Haja közepesen hosszú, kissé talán zsíros, arca erős, karakteres. Rendszeresen sportolt, karbantartotta a testét. Fürdés után a tükör előtt néha felfedezte arcán Johnt Travolta rosszfiús vonásait a Ponyvaregényből.  Ilyenkor határozottan tetszett magának.

- Hiába... mindig a szőkék voltak a gyengéim - mondta magában Sam.

Tekintetével a boltból kilépó pirosruhás lánykát követte. Megcsodálta az ütemesen hullámzó, hosszú hajat, a lenge ruhából kilátszó fehét vállakat, és persze a szép ívelt lábfejeket a piros nyári szandálban. 

- A lábkörmeit is mindig pirosra festi - sóhajtott Sam miközben akaratlanul is mosolygott, mintha egy angyalt látott volna. Az is feltűnt neki, hogy a lány második lábujja hosszabb, mint a nagylábujja. Ezt kissé furcsállta, de hát ilyen az élet. Talán csak ő volt túl precíz megfigyelő.

A kereszteződés közepén a lány egyszer csak felnézett. Talán csak a felhőket akarta szemügyre venni, talán egy galambot vett észre. Talán megérezte, hogy figyelik. Tekintete találkozott Samével. Széles, harminckétfogas vigyor ugrott az arcára és integetett. A fejét egy kicsit oldara döntötte. Sam ösztönösen nevetett és visszaintett. Sárának nagyon szép mosolya volt. Elég volt rápillantani és az egész életet szebbenk látta az ember. Sam nem akarta elhinni, hogy lehet egy lány ennyire aranyos. Az egész csak néhány másodpercig tartott. Aztán Sárát elütötte egy autó.

Sam dermedten állt az erkélyen. Ami az imént még egy meleg nyári mennyország volt, az most néma zavarodottság, értetlenség és fékcsikorgás. Tompa puffanás, rémült kisfiú, repedő csontok, kicsavart női test. Vér. Sam dermedten állt az erkélyen. Másodperceken belül mentők érkeztek. A falak kéken villogtak. A szirénák hangja olyan volt, mint köröző keselyűk visítása, melyek a friss tetemre kívánkoznak. Fekete nejlon, fehér kréta, viháncoló barna kutyus. Szörnyülködő járókelők, kocsijának támaszkodó sofőr, faarcú helyszínelők. Majd lassan feszívódnak az emberek, kicsit sötétebb lesz, hűvös szél kezd fújni. Sam még mindig dermedten állt az erkélyen. Csak ő maradt ott és a sokatlátott, öreg épületek néma falai. Az egész egy másodperce történt. A fékcsikorgás, a betonra huppanó test, a vigyori, integető lány.

Másnap reggel Sam gombóccal a torkában állt meg a sarkon. A buszt már lekéste. A beton egy helyen még vöröslött egy kicsit, múló emléket állítva a tegnapi tragédiának. Hajába játékosan belekapott a szél amikor továbbindult.

- Nem... nem miattam történt. Csak baleset volt... Véletlen.

 

 

2011.09.25.