A volna és a kéne

Dönteni olyan volt, mint amikor úgy döntesz, hogy egy kellemes tavaszi napon inkább a sötét szobában maradsz.
Havi rendszeresség, kényszeredettség, unalom és zsenialitás.
Ki kellet volna pillantani, az ablakon, ami előtt tehetetlenül homályosítok én magam,
mint egy pók, aki saját szövétnekébe burkolja,
saját magát, gondolván: ember embernek függönye.

A volna és a kéne. Sárgásan verődnek vissza,
talán az asztali lámpa, talán a nap, eldönthetetlen egyformaságában.

Mint két tojás, melyek közül az egyik nem az, hanem egy személy,
egy emlékfoszlány, vagy egy szőkésvörös hajszál,
ami veszekedést okoz, rúzsfoltokat és találgatást.

A volna és a kéne. Ezen a szép őszi-tavaszi napon.

Rügyek hullnak száradva a bizonytalan avarba,
mint a hó és mint a havat szokás, őket is lapátolja a szobábanmaradás.

/2013.ápr.13./